A The Sinh Tourist nevu irodan keresztul foglaltunk ket jegyet Kambodzsaba, reggel 8:30-ra. Jellemzo, hogy a busz vagy kesik negyed orat, vagy elindul elobb, itt az utobbi tortent, 8:20-kor mar boldogan robogtunk a varos fele, hogy masok is felszalljanak. A jegyfoglalas nem volt zokkenomentes, mert a hotelszobaban vettuk eszre, hogy csak 1 jegyet kaptunk, de 2-t kertunk, igy visszarobogtunk (jo is lett volna, de nem, visszagyalogoltunk) az irodaba, ahol kijavitottak ezt a kis hibat, es immar ket jeggyel tavozhattunk, 9 ropogos dollar per fo aron. A buszrol mar irtam, amig volt wifi, most marad a jegyzettomb, mert a Kambodzsai Kiralysagba valo atkeles meger egy kulon bejegyzest.

A forgalom, elozes, dudaszo mar nem kelt feltunest, az utasok jol birjak a strapat, uj ertelmet nyert az "asian trash" fogalom, mar ha letezik ilyen, mert a mellettunk ulo szigoru, bordzsekis paros egyszeruen annyira irritaloan gusztustalan, hogy arra nincsenek szavak, na persze jol jon, hogy van helyi ero a buszon, mert se a sofor, se az "idegenvezeto" nem beszelnek, csak szavakat angolul, igy ha oket kovetjuk, legalabb biztosan tudjuk, jo buszra szallunk, es ok tudjak is, mirol van szo. Szoval, a jot mindenben meg lehet talalni, csak ezuttal jobban kell keresni, mint maskor.

Aki a buszos hataratlepest valasztja, keszuljon fel hosszu varakozasi idore. A fiu osszegyujtotte az utleveleket, meg a penzt (35 USD/fo), majd leszallt, amikor megallt a busz. Mi, turistak kicsit ertetlenkedve kerdeztuk a sofort, hogy akkor most mi legyen, mire annyit mondott, "go", es egy epulet bejarata fele mutatott. Bementunk, oriasi sor, helyiek a turistakkal keveredve, ki elol, ki hatul, negy boxban negy irodista ul, es ok kezelik az utleveleket. Emberunk egy fal mogott all, veletlenul sem keresve a szemkontaktust azokkal, akik a buszon ultek, majd egyesevel, miutan kezhez kapja az iratokat, megprobalja felolvasni a neveket, majd atadni a tulajdonosoknak. Mi csak allunk es varunk, mert sorrend nincs, es a mi utleveleink mas csoportok iratai kozott vannak, tehat veletlenszeruen "dobja ki a gep", hogy mikor is vehetjuk at. Miutan megkaptuk, beneztunk a "duty free" elnevezesu uzletbe, ahol leginkabb alkohol, csokolade es samponok voltak, viz, udito sehol. Atmentunk egy masik epuletbe, a mosdo 3000 vietnami dongba kerult kettonknek, szavakkal alig kifejezheto allapotok uralkodtak, a nenitol kaptam egy, azaz egy darab zsebkendot papir. Ezutan ujra buszra fel, jott a kovetkezo allomas, ahol megint leszalltunk, megint odaadtuk az utlevelunket, ezuttal egy szimpatikus katonanak, aki miutan elvette, annyit mondott, "go" es egy epuletre mutatott (megint, egy ujabb epulet, amin csak athaladtunk, de nem tortent benne igazan semmi). Az elobbiben atvizsgaltak a csomagokat, de itt meg ennyit sem csinaltak. Megint, buszra fel, miutan ujbol osszegyultunk, majd megalltunk egy ut szeli etterem mellett, ahol ismet senki nem mondott semmit, de kitalaltuk, hogy talan ez lesz az ebedszunet, ugyhogy en ittam egy Red Bullt (ki gondolta volna, hogy az eredeti Azsiabol szarmazik?), Kornel egy Cocat, es vartuk, hogy mikor megyunk tovabb. A buszos kirandulasokban az a jo, hogy erdekes embereket lathatsz, mi kiszurtunk egy part, es amikor az "asian trash"- ek epp kikerultek a latokorunkbol, akkor oket "kovettuk". A pasi arca, te vagy Zidi (ha olvasod), csak oriasi, gondor, hosszu voros hajjal es szakallal. Azt talaltuk ki, hogy o biztosan egy tudos, vagy kutato, es nagyon erdekes munkaja van, elegge filmbeillo figura, szoval, ha ok felalltak mi is, ha leultek, mi is, mert nem hiszem, hogy a buszt koordinalo embernek feltunne, ha eltunnenk. Az etteremben lehetett enni mindenfele finomsagot, bekalabat is peldaul, de mi nem voltunk ehesek. Jo tanacs: elegendo mennyisegu folyadek legyen nalatok, mielott a buszra szalltok. Mi kaptunk ket fel literes vizet, de azert jo ha van mas is, mert az atkelesnel nem lehet uditot vasarolni. Az etel sem art, vagy elotte egy tartalmas reggeli.

Szoval, a buszon rajottunk, tulajdonkeppen innentol kezdve helyijaratkent is funkcionalunk az itt lakok szamara, ez onnan derult ki, hogy egy neni felszallt egy cso fott kukoricaval, majd akkuratusan helyet foglalt a tudosek ulesen, es raszoltak, hogy itt berelt helyek vannak. Nem zavartatta magat, egy ulessel elobbre pattant, majd papucs le, csomagok a masik ulesre, es indulasra keszen varta a sofort.  Kozben visszatert a zold polos "turavezeto" is, az utlevelekkel, kiosztotta oket a buszon. Ekkor fogalmazodott meg bennem a kerdes, miert is csinaltattunk mi fenykepeket?! Tulajdonkeppen semmit nem kellett kitoltenunk, es megkaptuk az 1 honapos vizumot. Pipa. Az ut razos, ezen a soforunk vezetesi stilusa sem segit sokat, igy mindenbol majdhogynem csak egy villanasnyit latunk.

Kozvetlenul mellettunk Mr. Gucci szandal egy arany, szogecses karkotovel a karjan zenet hallgat, sokan alszanak, tevet neznek, szoval ugy nez ki, mindenki teljesen nyugodt, igy nekunk sincs okunk az aggodalomra. A vizum a zsebunkben, a csomagunk (remelhetoleg, meg) a csomagtartoban, a tabletet toltjuk, a szallas lefoglalva, mar csak az ehseggel kellene valamit kezdeni, mert jellemzoen akkor lettem ehes, mikor mar visszaszalltunk a buszra. Varjunk csak, itt az "ajandek" mogyoro tegnapelottrol. Mennyire bosszankodtam, hogy a szamlahoz irtak, most meg ugy orulok neki, mintha legalabbis egy csomag Toblerone lenne. A varoshoz kozeledve azert egyre inkabb kirajzolodnak a hatalmas kulonbsegek, az egyik oldalon luxus apartmanok, a masikon olyan hazak, amelyek lepcsojekent mindossze egy letra szolgal, jobb oldalon Land Roverben husolo felnottek, baloldalon meztelenul, az arokban a szemetkupac kozott jatszo gyerekek. A hidon athaladva, a belvarosba erve mindez mintha eltunne, gyonyoru epuleteket, parkokat latunk, a busz megall, minket meg magaval ragad egy tuk tukos bacsi, akinek tobb arany foga van mint igazi, es azt mondja, 3 dollarert elvisz minket a megadott cimre, de azert 3-ert, mert messze lakunk. Valoban. Bar, tobbszor is megnezte jo e a cim, mert elsore nem a megfelelore erkeztunk. Nem eletunk szallasa ez, de nem panaszkodunk, a szobacsereben pedig mar ugyis van tapasztalatunk. Igy is lett most is, elso korben a rendkivul kedves es segitokesz fiuk megjavitottak a wcnket, mert nem tudtuk lehuzni, az elobbb pedig kaptunk egy uj szobat a 3.-on, mert az elozoben a legkondicionalo berendezes miatt remegett az agy mogotti fal. A gipszkarton es a modern technika talalkozasa. A mostani szobankon nincsen ablak, de nem is banjuk.

Az este a vacsora lehetosegek felterkepezesenek jegyeben telt, nem jartunk tul nagy sikerrel. Az ettermek nagy tobbsege indiai, olasz (rengeteg pizzeria), a fagyizo, Blue Pumpkin, amirol a neten olvastunk, bezart, elobb ehetnenk egy Cordon Bleu-t, mint valami helyi kulonlegesseget, a kozelben. Kicsit tavolabb, a parkban, az emberek szonyegeken, pokrocokon vacsoraztak, nagy csaladok, szerzetesek, egyutt, csodalatos latvany volt. Kambodzsaban nem ajanlatos a szerzeteseket lefotozni, az embereket sem nagyon, ha nem egyeznek bele, igy csak par fotot keszitettunk, messzirol. Ettunk egy "khmer noodle with double meat" nevre hallgato csodat, amiben nem tudom mi volt pontosan, de nem lesz a kedvencem. Leginkabb citrusos es egyszerre csipos ize volt, a teszta pedig erosen hasonlitott az otthoni 50 centes levesek tesztaihoz. Szoval, szomoru fej, meg ket doboz sor es egy csomag Oreo a mai vacsora merlege, majdnem otthoni arakon. 

Meg mindig a thai vizummal kuszkodunk, az igazsag napja a holnapi nap, mikor is meglatogatjuk a Royal Thai Embassyt, a rendkivul royal ugyfelfogadasi idoben, 9:30 - 11:00 kozott. Jo tanacs: kezdjetek a turat Thaifoldon, majd Kambodzsa, Vietnamban pedig menjetek delrol eszakra. Jo szembemenni az arral, de nem minden helyzetben. Egy ilyen utazas azert barmennyire kellemes es izgalmas, azert okoz olykor fejtorest is, ez most egy ilyen helyzet. Amellett hogy tervezzuk a kovetkezo lepest, meg kell probalnunk elvezni az adott idot / napot az adott helyen. Este talaltunk egy piacot, amit holnap delelott is meg fogunk nezni egy tizorai erejeig. Tulajdonkeppen, ha hihetunk a terkepnek, semmitol nem lakunk nagyon tavol, es ha tartjuk az eredeti tervet, ket nap alatt megnezunk mindent, amit akarunk, es utana kovetkezik Siem Reap. A neten tele vannak a kulonbozo blogok az utazok jo tanacsaival, ugy mint, bizzuk a vizumigenylest egy irodara, par extra dollarert felgyorsitjak a folyamatot, es sorolhatnam, azert megis a nagykovetsegre megyunk. Nem ez lenne az az orszag, ahol elveszitenem az utlevelem. 

Felek magamtol, mert nagyon erzekenyen erint, ha latok egy ehes vagy sovany, esetleg beteg kisgyereket, vagy egy olyat, aki mondjuk egy kis trikoban a szemetkupac kozepen jatszik. En azelott csak fotokon, filmekben lattam ilyesmit, itt pedig az elso este ott ult velem szemben egy kisfiu, egy piszkos kis trikoban, mezitlab a szemet kozott, es valamit babralt a kis kezevel. En meg (a hulye turista akinek az a legnagyobb gondja, hogy a legkondi zakatol, es draga az edesseg), majdnem elbogtem magam, pontosabban reszben sikerult is, de aztan a csapat realistabb fele biztositott arrol, fogok meg ehhez hasonlo dolgokat latni. Igaza van persze, tudja ezt az en okosabb felem is, csak megis, sokkolo, hogy egyik oldalon epulnek a luxus hotelek, lakoparkok, minden oriasi terepjaroban 1 ember ul, a piacon es korulotte pedit mezitlab szaladgalnak a vekonyka, kocos gyerekek.

Szoval, megerkeztunk, itt vagyunk, holnap reggel tuk tukba pattanunk, mint a fontos emberek, es elmegyunk a nagykovetsegre. Attol fugg, hogyan tervezzuk a kirandulasunkat, hogy ott mit fognak mondani. Rossz verzio nem letezik, nem letezhet. Vegtere is, ez Azsia, ahol ugyan minden nap tortenik valami szurrealis, es erthetetlen, a vegen megis minden jol vagy jobban alakul.